Sikeres kuplungozás apró hibákkal


szerelesi hiba kabel serules 01

Gépjárművekben szerelés során figyelmetlenségből, hanyagságból keletkezhetnek hibaforrások, melyek csak később, használat közben jönnek elő.

Gyakori hiba szerelés során, hogy a villamos vezetékeket, vákuumcsöveket, bowdeneket nem eredeti helyükre, nem eredeti rögzítéssel és nem eredeti pozícióban szerelik vissza. Ettől a jármű működik, de idővel a rázkódások miatt előbb, vagy utóbb ezek a kényes alkatrészek kidörzsölődnek, megtörnek, megszakadnak és kész is az újabb probléma. A legtöbb esetben teljesen más részegység hibásodik meg, mint amit legutóbb javítottak. Így szinte fel sem merül annak a gyanúja, hogy a legutóbb a szerelő valamit elrontott. A gyanút az is eloszlatja, ha egy probléma nem azonnal jelentkezik. Az utolsó javítás után fél, vagy egy évvel később is jelentkezhet a hiba. Ilyenkor szinte esélytelen bebizonyítani, hogy adott szerelő hibázott. Még kisebb az esélye, annak, hogy az általa okozott kár elhárítási költségét kifizettessük a szerelővel. Ennek legfőbb oka az, hogy a maszek szerelők elenyésző hányada vezet nyilvántartást a javításokról. Valamint nagyon kis hányaduk ad számlát és állít ki munkalapot az elvégzett munkáról.

Az alábbi kettő kép ugyan arról az autóról készült, melynek kuplungozása során kettő hibát is vétettek. A hibák csak jóval később derültek ki a fent említett okok miatt. A véletlennek köszönhető, hogy a két meghibásodott áramkörnek köze is volt egymáshoz. Így hiába lett meg az egyik hiba a hibajelenség fennállt még mindig. Az átlagosnál tovább tartott a hibakeresés, mivel az egész kábelköteget végig kellett bontani, mire meglett a hiba.

Hiába volt kábelvédőben a kábelköteg, sikerült valahogy becsípni az egész köteget. A nagy behatásra a sárga vezeték szigetelése megsérült, majd idővel oxidálódni kezdett, végül teljesen megszakadt.

A csatlakozóban a tüskék valószínű elgörbültek, vagy nem merőlegesen próbálták meg összedugni a csatlakozókat. Ennek következménye lett, hogy a piros-fehér vezeték csatlakozó tüskéje eltört és kicsúszott a csatlakozó házból.

Archívum

Látogató statisztika

  • 211Ez a cikk olvasva:
  • 77369Összes látogató: